Tensi-Rekreál Sport
Ha a megszokottnál többre vágysz!
+36-70-935-3988 Kapcsolat

Magyarországon is elérhető a Google kerékpáros útvonaltervezője

Stéger András 2021. november 06.


Magyarországon is elérhető
a Google kerékpáros útvonaltervezője

  1. november 02. 14:05

 

Többéves előkészületet követően, Magyarországra is kiterjesztette a Google az útvonaltervező kerékpáros alkalmazását - jelentette be sajtótájékoztatóján Budapesten Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz azt reméli, hogy még többen ülnek majd biciklire az alkalmazás birtokában, amelynek bevezetését széleskörű, csaknem 3 éves együttműködés előzte meg, a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségével.
Az előkészületekbe a kerékpáros civil szervezetek is bekapcsolódtak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Budapest Közút Zrt. pedig rendelkezésre bocsátotta ehhez az útvonal-adatbázisait – ismertette.
Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője közölte, hogy az útvonaltervező az összes fővárosi kerékpárutat, míg a vidékieknek körülbelül a 80 százalékát tartalmazza, de várhatóan heteken belül ez is teljessé válik.
Mint mondta, a járvány miatt sokan váltottak kerékpárra Magyarországon, ezért az alkalmazást a térségben az elsők között teszik itt elérhetővé.

                            

A szomszédos államok közül csak Ausztriában vehető igénybe, és a tágabb régióban is csak Lengyelországra terjed ki - tette hozzá.

Várakozása szerint a biciklizés mostantól még biztonságosabbá válik, ennek érdekében várják az útvonaltervező felhasználóinak visszajelzéseit is.
A kerékpáros útvonalak a Google útvonaltervező megszokott felületén, a gyalogos és közösségi közlekedés lehetőségei mellett jelennek meg.
Az alkalmazás minden útvonalat megmutat, figyelembe veszi a biciklizést nehezítő körülményeket, és a könnyebb utakat részesíti előnyben - mondta.

(forrás: MTI)

Ajánlatot kérek Megosztom Vendégkönyv