Tensi-Rekreál Sport
Ha a megszokottnál többre vágysz!
+36-70-935-3988 Kapcsolat

Mikor kezdhetjük waxolni a síléceket?

Stéger András 2020. október 14.

Arról kérdeztek minket, hogy mi lesz az idei síszezonnal


Év eleje óta tart a bizonytalanság

Év eleje óta tartó bizonytalanság, egyik hónapról a másikra változó szabályok, és kidolgozatlan Covid-biztosítás – röviden így lehet összefoglalni az általunk megkérdezett utazási irodák által felsorolt nehézségeket, amelyek tervezhetetlenné teszik az előttük álló téli időszakot. Így aztán abban minden utazásszervező egyetértett, hogy az idei síszezont leginkább a novemberi határnyitás és a karanténmentes utazás menthetné meg. 

Több utazási irodát és szervezőcéget kerestünk meg azzal a kérdéssel, hogy tudnak-e egyáltalán tervezni, kalkulálni az idei síszezonnal, amelyre mérsékelten pesszimista, többségében féloptimista válaszokat kaptunk. Egy azonban már most megjósolható: még ha szebbek is lesznek a következő hetek járványügyi mutatói, és enyhítenek is az utazási korlátozásokon, akkor is inkább last minute foglalásokra és globális visszaesésekre számíthatnak a piaci szereplők. 

Forrás: A4NDREAS / SHUTTERSTOCK

Senki nem mer előre foglalni

"A szeptember 1-étől érvényes, váratlanul hozott utazási korlátozás padlóra küldte az utazásszervezőket, szeptember első két hetében szinte nullára csökkent a síutak utáni érdeklődés, pedig a csoportos foglalásoknak ez a legfontosabb időszaka. Szeptember második felétől az optimistább síelők már elkezdtek ajánlatokat lekérni, de az érdeklődés nagyon messze elmarad az ősszel szokásostól" – fogalmazott Wesselényi Andrea, a Síelők.hu alapító főszerkesztője, aki szerint, ha fel is oldják a korlátozásokat, a síelők elsősorban a szomszédos országokba, az autóval 5-6 órán belül elérhető osztrák, szlovén és szlovák síterepekre utaznak majd.

De még ha lesz is lehetőség utaztatni, akkor is számolunk egy körülbelül 50%-os visszaeséssel. Egyelőre az érdeklődésben 20-25%-os csökkenést tapasztalunk, de további lemorzsolódásra számítunk abban az esetben is, ha megnyitják a határokat" – ezt már Puskás Péter, a Cartour Europe ügyvezető igazgatója mondta, miközben hozzátette, Szlovénia és Szlovákia mellett Ausztrián belül idén főleg a saját üzemeltetésű szálláshelyeikre a Koralpe és Grebenzen síterepeire igyekeznek koncentrálni.

Mindeközben az olasz, osztrák, szlovén, szlovák és francia síterepekre utakat szervező Mare Monti weboldalán egy közlemény fogadja a látogatót. Ebben arról írnak, hogy a "COVID-19 vírus terjedése, illetve a teljesen kiszámíthatatlan kormányzati korlátozó döntések miatt", az idei síszezonban az utazások zökkenőmentes lebonyolítását nem tudják garantálni, nem vesznek fel foglalásokat sem, ezért 18 év után először működésüket kénytelenek a téli szezonra felfüggeszteni.

Stéger Anna, a Tensi-Rekreál Sport utazási referense arról számolt be, hogy náluk van ugyan érdeklődés a síutakra, de az már biztos, hogy idén nem terveznek hosszú buszos utakat, és nem utaztatnak Romániába, Bulgáriába sem. És bár Kristóf Ágnes, a szekszárdi Ekho Tours irodavezetője szerint idén sokan inkább itthon tervezik a síelést, Puskás Péter szerint Magyarországon nem lehet kiváltani a síelés élményét. "A síelők még inkább fanatikusak, mint a tengerpartra vágyók. Bár vannak hazai síterepeink, amiket nagyon szépen fejlesztenek, minden bizonnyal lesz is több látogatójuk a szezonban, de nem nyújtják ugyanazt az élményt, mint az osztrák vagy szlovák sípályák"– tette hozzá. 

Forrás: IVAN SMUK / SHUTTERSTOCK

Pedig Ausztria sípályái este tízkor elcsendesednek

Az osztrák kormány – azt követően, hogy egyre több európai ország adott ki utazási figyelmeztetést az osztrák alpesi régióra a koronavírus-fertőzöttek növekvő száma miatt – szeptember 24-én bejelentette, hogy a gócpontok kialakulásának elkerülése érdekében idén betiltja a bulizást a sípályáknál. Az általunk megkérdezett utazási irodák többsége szerint ez nem befolyásolja majd a magyarok foglalási kedvét, inkább csak az a fontos, hogy az országhatárt átlépve biztonságosan, karanténkötelezettség nélkül is lehessen végre utazni.

"Márpedig a síterepek egy sor biztonsági intézkedést hoztak a téli vendégek védelméért" – utalt Wesselényi Andrea egyrészt arra, hogy a zárt felvonókabinokat folyamatosan szellőztetik,  rendszeresen fertőtlenítik, az éttermekben digitális étlapot helyeztek ki, figyelmeztetnek a távolság betartására és mindenhol elérhetővé tették az érintésmentes kártyás fizetést. Másrészt a sípályán a sisak, az arcmaszk, a síkesztyű is védelmet biztosít, és lesznek helyek, ahol ingyen vagy 1 euróért lehet majd csősálakhoz jutni a pénztárakban. 

Ugyanakkor Andrea felhívja a figyelmet arra is, hogy mivel Ausztriában a természet felé irányuló belföldi turizmus júliustól megerősödött, ezértha például januárban normalizálódik a helyzet, megjön a nagy hó, és a síelni vágyók utolsó pillanatban akarnak szállást foglalni, nem biztos, hogy találnak majd szabad szobát a síterepeken".

Az Ekho Tours irodavezetője szerint azonban várhatóan főleg a középiskolásoknak szervezett síutak maradnak el teljesen ebben a szezonban; az iskolák március óta egyébként sem szervezhetnek ilyen utat, a szülők pedig most még jobban féltik gyerekeiket. Ők például évek óta szerveznek Ausztriába sítáborokat több hazai iskolának is, de Kristóf Ágnes szerint, a síelés után szórakozóhelyeket kereső baráti társaságok érdeklődése is könnyen megcsappanhat, ha idővel nem lesz változás az osztrák rendelkezésekben.  

Forrás: DDISQ / SHUTTERSTOCK

Olcsóbban vagy drágábban fogunk síelni?

"A biztonság szavatolása költségekkel jár, semmiképpen nem lesz olcsóbb a síelés" – szögezte le Dankó Dénes, a magyar turistáknak szerb utakat, köztük felnőtt- és gyerek sítáborokat is szervező Alpha Travel SEE ügyvezetője. A Szerbia sípályáin várható 15-20%-os áremelkedést azzal magyarázza, hogy a szerb állampolgárok – az osztrákokhoz hasonlóan – szintén az országuk határain belül síelnek majd, a szálláshelyek várhatóan a korábbinál jóval magasabb mértékben telnek meg, ami az árakat is felfelé húzhatja. 

"A síbérlet- és szállásárak nem csökkentek, a szokásos pár százalékos áremelkedés idén sem maradt el Ausztriában. Az eurónkénti 360 forintos árfolyam sem mondható kedvezőnek" – tette hozzá Wesselényi Andrea.

Tensi-Rekreál Sport utazási irodában már most azt tapasztalják, hogy szinte minden partnerük emelt egy kicsit az árakon, a Cartour pedig megpróbálja minden útját a tavalyi csomagárakon értékesíteni. Kristóf Ágnes azonban reménykedik némi árcsökkenésben, különösen azon terepeken, ahol a szokásosnál alacsonyabb forgalom miatt várhatóan kedvezményes árakkal igyekeznek majd a hegyekbe csábítani a turistákat. És még ha néhány hotel vagy vendégház árat is emel,a bátrabbak biztosan elutaznak majd, legfeljebb rövidebb időre és közelebbi helyekre; de minden attól függ, mi lesz a karanténnal". 

És bár júliusban már arról lehetett olvasni, hogy a biztosítók is felvették a lépést a járványhelyzettel, és megjelent az első, külföldi utazáshoz is ajánlott Covid-biztosítási csomag, ahogy bejelentették itthon augusztus végén a határzárat, a biztosításmatematikusoknak már azon kellett gondolkodniuk, hogyan lehet mindazt egy még újabb helyzetre, kötelező karantén esetére is átültetni. Nagy kérdés, ha novemberre vagy decemberre sem nyílnak meg az országhatáraink, és továbbra is marad a tíznapos karanténidőszak, akkor pontosan mikortól és milyen feltételektől függő Covid-biztosításokat tudnak majd ajánlani síelőiknek az utazási irodák.


Forrás: FRIMUFILMS/SHUTTERSTOCK

Milyen hatással lesz a járvány a síelési szokásokra?

Bár a koronavírus-járvány alapjában fordította ki sarkából a világot, írta felül a szokásrendszereket, lehetetlenítette el sokak életét, megélhetését és kilátásait, senki nem tudja, hogy mindezek következményei és hatásai meddig húzódnak. Vajon megváltoznak az utazási szokásaink is? Megváltozhat a sífelszerelések kölcsönzési módja, a hüttézés jellege, időbeli vagy létszámbeli korlátozása? Mi lesz a több száz fős hotelekkel, ha mindenki inkább a kisebb apartmanokat, panziókat keresi majd? És mi lesz a buszos szolgáltatást nyújtó cégekkel, ha a síterepekre jutást a síelők már inkább kocsival oldják meg? 

"Ezt nehéz megjósolni, átmenetileg minden bizonnyal lesz változás ebben az évben, de gyaníthatóan később visszaáll minden a rendes kerékvágásba. Ettől függetlenül az apartmanok és chalet-ek jelenleg sokkal keresettebbek lesznek. Minden más, a helyi viszonyoktól és szabályoktól függ majd" – válaszolt a kérdésre Puskás Péter, miközben hozzátette, a csoportos utazás esetén a buszos partnerek mindent meg fognak tenni a jövőben is a biztonságos utazás érdekében, de a fertőzési veszély mértéke az utasok magatartásán is múlik.

Az Alpha Travel SEE már a nyári szezonban is azt tapasztalta Szerbiában, hogy a hotelek helyett az apartmanokat keresték a vendégek, erre számítanak télen is. "Valószínűleg a síeszközök bérlése helyett, többen fognak saját felszerelést vásárolni, hogy minél jobban elkerüljék az esetleges fertőzést; és várhatóan a síbérletek még nagyobb arányban lesznek elérhetők online is" – fogalmazott Dankó Dénes, majd kiemelte, Európán belül Szerbia az egyik legszigorúbb járványvédelmi intézkedéseket betartató ország, amelynek hatékonyságát a számok is mutatják. Hozzátette, szerencsésnek érzik magukat, mert a különböző szolgáltatókkal rugalmasan kezelik a foglalásokat és a lemondásokat, ami az időjárástól és hómennyiségtől erősen függő síszektorban egyébként is fontos szempont. Ebben az elmúlt időszakban ráadásul nagyot fejlődtek a szerb síterepek, ma már a Kopaonik síparadicsomban található pályák mintegy 95%-át tudják hóágyúzni. 

Wesselényi Andrea azonban hozzátette, hogy bár jelenleg valóban megfigyelhetők a fentebb említett trendek, mindez nagyon gyorsan változhat. "Senki nem gondolta volna márciusban, hogy teltház lesz a Balatonon, és soha nem látott mennyiségű gyerek jelentkezik a vitorlás táborokba. Jó lenne, ha a tél is így alakulna: lehetne sok sítábor, utazhatnánk szabadon, akár hétvégeken is síelni, de jósolni nem merek. Még messze van a tél, egyáltalán nem reménytelen, hogy legyen jó síszezon." 

Forrás: LIGGRAPHY / PIXABAY

Mindeközben az olaszok is nagyon készülnek

Olaszország egyik legnépszerűbb síparadicsoma, a Cortina d'Ampezzo épp a héten adta ki közleményét, hogy az idei síszezonban az elsők között nyitja meg pályáinak felvonóit a sílécesek előtt. A kisváros november 28-ától május 5-ig tartja síelhető állapotában pályáit, ezzel pedig ismét Cortina lehet a Dolomitok leghosszabb síszezonjának címét birtokló úti cél. Ha minden jól megy, akkor a közelgő tél egyébként is nagy izgalmakat vihet a településre. Cortina ad otthont ugyanis a 2026-os, Milánóval közösen rendezett téli olimpia mellett a FIS alpesisí-világkupának is jövő év február 7. és 21. között – annak ellenére, hogy nyár elején az olasz szervezők a koronavírus-járványra tekintettel még az esemény elhalasztását kérték.

Négy hónap múlva tehát mégiscsak lesz alpesisí-vb az olasz lejtőkön, és a jó pár millió eurós fejlesztések eredményeit is lehet majd látni a pályákon és városban egyaránt – ilyen komplex infrastrukturális fejlesztést utoljára az egykor szintén itt rendezett 1956-os téli olimpia kapcsán tapasztalhatott a világ. A térség turizmusáért felelős iroda közleményében legutóbb arról is írt, hogy a turisták védelme érdekében új szabályokat vezettek be: a hotelektől kezdve a sípályákon és a felvonókon át mindenhol előírják a társadalmi távolságtartást, a kézfertőtlenítő szerek és a személyes védőeszközök használatát.

Forrás: travelo.hu

Ajánlatot kérek Megosztom Vendégkönyv