Tensi-Rekreál Sport
Ha a megszokottnál többre vágysz!
+36-70-935-3988 Kapcsolat

A lovaglás hatásai gyerekekre és felnőttekre

Stéger András 2020. július 17.

A lovaglás gyerekek és felnőttek esetében is nagyon sok területet fejleszt. Elsősorban az egyensúlyérzéket, "hiszen kapaszkodás nélkül kell megtartanunk magunkat" a folyamatosan mozgó állaton.


A lovaglás jó hatással van gyerekre és felnőttre egyaránt


A lovaglást sokan túl veszélyesnek tartják, vagy épp arról vannak meggyőződve, hogy nem is igazi mozgás, hiszen ülünk az állaton. A tévhitek ellenére lovagolni nagyon is jó edzés, ráadásul lelkileg is feltöltődünk közben.

A lovaglás gyerekek és felnőttek esetében is nagyon sok területet fejleszt. Elsősorban az egyensúlyérzéket, hiszen kapaszkodás nélkül kell megtartanunk magunkat a folyamatosan mozgó állaton. Ehhez igen sok izom összehangolt munkájára van szükség, a törzs, a combok, lábszárak izmai, a farizmok és a hátizmok is mind dolgoznak közben. Olyannyira, hogy a lovaglás egy átlagos súlyú, 70 kilós embernél percenként öt kalóriát éget el – nem véletlenül nevezik sportnak. További előnye, hogy a legtöbbször szabad levegőn vagyunk, testünket kénytelenek vagyunk tudatosan használni, odafigyelünk a lóra, azaz egy másik élőlényre is, koncentrációs képességünk is erősödik, ha pedig részt veszünk a ló körüli teendőkben, tovább mozgunk, erősödünk.

Nem korfüggő

Megfelelő védőfelszereléssel a gyerekek és az idősek is nyugodtan lovagolhatnak, hiszen majdhogynem bármilyen életkorban elsajátíthatjuk a szükséges mozgást, testtartást. Ugratni, versenyezni, vágtázni pedig nem muszáj, megmaradhatunk a sétánál, az ügetésnél, a biztonságosnak érzett mozgásoknál. Persze az elején még csak a kihívással szembesülünk, de szép lassan átveszi a helyét a vágy, hogy minél több időt tölthessünk a megnyugtató ritmusban haladó ló hátán, önbizalmunk erősödik, stressz-szintünk csökken. Mivel folyamatosan tanulunk lovaglás közben a mozdulatokról, az állatokról és saját magunkról is, ez a sport az elmét is karbantartja. Különösen jó hatással van a gyerekek kognitív képességeinek fejlesztésére, ezért is olyan sikeres a lovasterápia. Akárhány évesek is vagyunk, a lovaglás élesíti érzékeinket, javítja a reakcióidőnket, fejleszti problémamegoldó képességünket, ösztöndinamikánkat, memóriánkat, tanulási képességeinket, önbizalmunkat, kommunikációnkat, és egyfajta testi-lelki összhangot teremt.

Van 5 jó okunk, miért érdemes elkezdenünk lovagolni

"A ló dolga, hogy bizalmat sugározzon az ember felé. Azt gondolom, azok az emberek, akikben már eleve van egy kis bizalom, érzik a lovakkal való különleges kapcsolatunkat, mert a ló megbízik az emberben: hagyja, hogy a hátára üljön, és meglovagolja. Az a szerepe, hogy az ember haladjon vele és bízzon benne." 

/Terence Hill/

1. Fejleszti az állóképességet

Gondolhatnánk, hogy a ló végzi a munka nagy részét, pedig ez korántsem igaz. Ugyanúgy szükség van a lovas energiáinak mozgósítására is, és még egy vezetett ügetés is remek kímélő mozgásformát jelent. Egész testünkkel folyamatosan tartani kell a helyes pózt, nem ernyedhetünk el egy pillanatra sem, mert akkor kiesünk a ritmusból – ezzel pedig felpörgetjük az anyagcserét, a vérkeringést, megdolgoztatjuk az izmokat, a tüdőt, és így az egész kondíciónk fejlődik közben.

2. Formálja az izomzatot

Lovaglás közben szinten minden izmunk bekapcsol, és ahogyan előbb is írtuk, egy pillanatra sem engedhetünk el – egyensúlyozni kell és tartani a ritmust, valamint a lábainkkal „kapaszkodni”. Rendszeres lovaglás mellett szép tónusossá válik az izomzat, kockásodik a has, formálódik a fenék – ez elég jó indok, nemde?

3. Javítja a tartást

Természetesen a hát- és gerincfeszítő izmokat is fejleszti, ráadásul egyáltalán nem mindegy, hogyan tartjuk magunkat a lovon ülve. Egyenes háttal, magabiztosan kell ülnünk, és ez hosszú távon nagyon jó hatással van a tartásunkra. Sőt remek testtudatfejlesztő mozgásforma, ezért gyermekek számára is különösen ajánlott.

4. Fejleszti a koordinációs készséget

Mivel a ló folyamatos mozgásban van, ezért nekünk is alkalmazkodnunk kell hozzá és koordinálnunk kell a mozdulatainkat. Eleinte nagyon bizonytalanul érezhetjük magunkat lóháton, idővel azonban megtanulunk együtt mozogni az állattal és követni az irány-, illetve ritmusváltásokat. Természetesen az egyensúlyozás is nagyon fontos az elején, de nincs mitől tartanunk, mert a lovasiskolában lépésről lépésre tanítanak meg bennünket a lovaglás rejtelmeire.

5. Nagyon jó hatással van a mentális egészségünkre

Amellett, hogy fizikai odafigyelést követel meg a lovastól, így fejleszti a koncentrációs képességet, másrészt pedig az egyenletes mozgás révén lecsillapítja az idegrendszert, megnyugtat és oldja a stresszt. Nem véletlenül alkalmaznak lovasterápiát rehabilitációs foglalkozásként. Az egyensúlyozás révén pedig harmóniába hozza a két agyfélteke működését, így kreatívabbá és nyitottabbá tesz. Arról nem is beszélve, hogy mindenközben egy csodálatos állattal működünk együtt, valamint szebbnél szebb természeti környezet vesz minket körül, ami már önmagában is fantasztikus hatásokkal bír mentális egészségünkre nézve.

Forrás: ridikul.hu

Kapcsolódó túráink

Nyaralj Szigetközben-Héderváron lovas-tenisztáborban! - 2020. augusztus 17-21., 5 nap / 4 éj 
Részletek >>

Ajánlatot kérek Megosztom Vendégkönyv