Tensi-Rekreál Sport
Ha a megszokottnál többre vágysz!
+36-1-345-1536 Kapcsolat

Kováts Viki

Relatív későn kezdtem el síelni, legalábbis ahhoz viszonyítva, hogy közel 15 éves oktatói pályafutásom során túlnyomó részt gyerekekkel foglalkoztam, és az a tapasztalatom, hogy a legtöbbjük 3-4 évesen kezd ismerkedni ezzel a sporttal.
Én 10 évesen voltam először sítáborban, és igazság szerint az életem első sítábora valójában a bátyám élete első sítábora volt. Akkor a szüleim úgy gondolták,én még kicsi vagyok hozzá, de a bátyámat sérülés miatt első este hazahozták, én meg éjjel (amíg az ügyeleten vártunk a röntgenre) kisírtam, hogy másnap vigyenek fel engem a bátyám helyett Bánkútra, a táborba.(Nehogy már kárba vesszen az a pénz amit befizettek anyuék.)
Az hogy oktató is lettem, az egy másik "véletlen" műve. Kis koromban, ha megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, csak azt tudtam biztosan, hogy mi nem: tanár semmiképp, mondogattam. (Volt a családunkban épp elég pedagógus.) Aztán még is az lettem. És nem bántam meg. Eddigi munkáim-munkahelyeim közül (merthogy azért volt, van időnként hétköznapibb állásom is) csak a(z) (sí)oktatás az, amiről úgy gondolom, nem tudnék nélküle élni. Össze is szedtem néhány gondolatot, hogy miért nem:
- amikor oktatok, úgy érzem, hasznos, amit csinálok és nem utolsó sorban látom is az eredményét, a fejlődést;
- szeretem csinálni;
- még ha "ugyanazt" is csinálom, mégsem monoton, hiszen minden ember más, tehát minden tanítványnak az ugyanaz is mégis más;
- mindig megkapom a megfelelő elismerést, ami nemhogy a következő feladathoz, de sokszor a következő évekre elegendő lendületet ad, hogy csináljam, és arra ösztönöz, hogy egyre jobban csináljam;

síoktató